2009 július 4. | Szerző: Napfény |

 

Kosztolányi Dezső: Ha
negyvenéves…

 

 

Ha negyvenéves elmúltál, egy
éjjel,
egyszer fölébredsz és aztán sokáig
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat

ott a sötétben. Lassan eltűnődöl

ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,

mint majd a sírban. Ez a forduló az,
mikor az életed új útra tér.
Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
Babrálsz vele. Megúnod és elejted.
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.
A fal felé fordulsz. Megint elalszol.